A-Z ministráns
<<< | 12 |
A ministráns imák
Kik azok a ministránsok?
A ministráns szó a latin ministro, ministrare igéből származik, amely az asztalnál való szolgálatot jelent. A ministránsok a pap mellett kisebb szolgálatokat végeznek a mise, a szentségek kiszolgáltatása és egyéb szertartások során. Eleinte csak fiúk, de a II. vatikáni zsinat óta már lányok is ministrálhatnak.
A ministrálás története
A ministránsok szolgálata már az Egyház történetének kezdetén szükségessé vált. Ekkor még nem voltak kialakult szokások, pontosan megfogalmazott előírások, de bőven akadt feladat a szolgálatra. Fáklyáikkal világítottak a katakombákban, segítettek az adományok átvételénél, vagy éppen a bejáratot őrizték, nehogy ellenség lopakodjon a keresztények köré. Igen kalandos és egyben veszélyes feladataik is voltak, így csak azokat választották ki, akik életükkel, viselkedésükkel megérdemelték, és őszintén, szeretettel szolgálták az Urat.